2018. április 11., szerda

Kedvenc verseim

Sziasztok!

Bevallom őszintén, én szoktam nagyon hasra vágni magam a költészet napján, nekem ugyanolyan nap, mint a többi. De, pontosan ezért gondoltam úgy, hogy idén újítok kicsit. Így ezen nap alkalmából elhoztam nektek a kedvenc verseimet (nem az összeset, csak párat). 

Petőfi Sándor - Egy gondolat bánt engemet

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... –
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!
(Pest, 1846. december.)


Tóth I. Barnabás - Félig

Félig hamis, félig igaz,
Félig könnycsepp, félig vigasz.
Félig elmegy, félig marad.
Félig egész, félig darab.
Félig döntés, félig kényszer.
Félig szemét, félig ékszer.
Félig éget, félig ápol.
Félig közel, félig távol.
Félig napfény, félig sötét.
Félig érzem szeretetét.


Tóth I. Barnabás - Meddig tart a mindig?

Ilyenkor derül ki, meddig tart a mindig,
Fájdalommal takart utam mosolyoddal hintik.
De ami egykor gyógyította, most égeti a sebet,
Hisz az elpusztító fájdalom a mosolyodból ered.


Petőfi Sándor: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember)
 Nektek mi a kedvenc versetek? :) Írjátok le nekem! 

Puszi: Vivi 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése